Amit a miómáról tudni kell

Amit tudni kell a miómáról

A mióma a méh leggyakrabban előforduló (a nők 20-25 %-ában megtalálható) jóindulatú daganata. A mióma a méh izomfalát alkotó simaizomsejtekből kiinduló, tokkal körülvett elváltozás, amely fogamzóképes korban alakul ki, minden életkorban megjelenhet, de leginkább 30-40 éves korban jellemző.

A miómák mérete, elhelyezkedése és alakja változó lehet, borsónyi méretűek vagy 15-20 cm átmérőjűek is lehetnek, előfordulhatnak a méh belső vagy külső felszínén és falában egyaránt. Van, hogy csak egy, míg máskor több különböző mióma is található.

Ugyan a miómák gyakran előfordulnak, nem pontosan ismerjük keletkezésük okait, ám az valószínű, hogy az ösztrogén növeli a méretüket. Mivel a női szervezet ösztrogénszintje bizonyos élettani folyamatok következtében változhat (várandósság alatt nő, menopauzában csökken), ennek megfelelően előbbinél a miómák növekedése, utóbbinál méretük csökkenése figyelhető meg.

Tünetek, vizsgálatok

Számos esetben fordul elő, hogy a miómák nem okoznak semmiféle panaszt, ám az alábbi tüneteknél – melyek hátterében más betegség is állhat, észlelésükkor mindenképpen érdemes orvoshoz fordulni a helyes diagnózis érdekében – gyanakodhatunk miómára:

  • vérzészavarok
    • több vérzés
    • a szokásosnál hosszabb vagy rövidebb ciklus
    • görcsös alhasi fájdalom a menses alatt
    • menstruáción kívüli/ rendszertelen vérzések
    • vérszegénység (a nagyobb vérvesztés miatt)
  • fájdalom
    • a hasban vagy a hát alsó szakaszán jelentkező tompa, ritkábban éles fájdalom
    • szexuális együttlétkor jelentkező fájdalom
  • a környező szövetekre gyakorolt nyomás
    • gyakori vagy nehéz vizelés
    • székrekedés, nehéz bélmozgás
    • görcsös hasi fájdalom
  • vetélés, meddőség

Mivel gyakran tünetmentes betegségről van szó, számos esetben a nőgyógyászati rutinvizsgálat során derül ki, hogy a páciensnek miómája van, amelyről több és pontosabb információ nyerhető ultrahangvizsgálat, méhtükrözés, röntgen-kontrasztanyagos méhfestés, hastükrözés vagy számítógépes rétegvizsgálat segítségével.

Kezelés

A fentebb felsorolt tünetekkel mindenképpen orvoshoz kell fordulni, ugyanis a miómák méretének átmeneti csökkentése elérhető gyógyszerekkel, ám eltávolításuk csak műtéti úton lehetséges. Ha miómára gyanakszik, forduljon hozzánk bizalommal!

 

X