Scroll Top

Amit a miómáról tudni kell

Amit a miómáról tudni kell

dr-belics-zoran

Dr. Belics Zorán PhD

Szülész-nőgyógyász szakorvos, szakmai vezető, ultrahang specialista

A mióma a női nemi szervek leggyakrabban előforduló jóindulatú daganata. Előfordulásának  gyakoriságáról szóló adatok nem egységesek, legfőképpen amiatt, mert nem mindig kerül felismerésre. Általánosságban elmondható, hogy a nők 20-25 %-ában, de egyes adatok alapján ennél is nagyobb arányban fordul elő.

Elnevezésére több szinonim kifejezés használható, leggyakrabban a myooma kifejezéssel találkozunk, de lehet fibromyoma, fibroid, simaizom-daganat is.

A mióma a méh izomfalát alkotó simaizomsejtekből kiinduló, jól körülírt, kemény gömbszerű góc (önálló tokkal nem rendelkezik). Pontos kóreredete, kialakulásának körülményei mind a mai napig nem tejesen tisztázottak. Jellemzően  a fogamzóképes korban alakul ki, minden életkorban megjelenhet, de leginkább 30-40 éves korban jellemző.

Felismerése ultrahangvizsgálattal, méretétől és elhelyezkedésétől függően akár tapintásos vizsgálattal is viszonylag könnyű. A miómák mérete, elhelyezkedése és alakja változó lehet, gyakran többen vannak. A megfelelő jártassággal és tudással bíró ultrahangvizsgálatot végző nőgyógyász viszonylag könnyen felismeri és lokalizálja a mióma göböket, hasznos útmutatást adva azok lehetséges kezelésével kapcsolatban.

Az esetek többségében a miómák nem okoznak semmiféle panaszt, azonban a panaszok megjelenését és súlyosságát több tényező is befolyásolja: a myoma nagysága elhelyezkedése és a környezetére kifejtett hatása, így akár egy apró, de a méh üregét deformáló miomagöb is okozhat meddőségi vagy vérzésé panaszokat.

Minden esetre kiemelendő, hogy vannak olyan, a méh miómás elváltozásaival összefüggő tünetek, amelyek hátterében más betegség is állhat, így észlelésükkor mindenképpen érdemes orvoshoz fordulni!

Az alábbiakban felsorolunk néhány olyan jellegzetes tünetet, amely fennállása esetében mihamarabb forduljanak szakorvoshoz:

  • vérzészavarok
    • több vérzés
    • a szokásosnál hosszabb vagy rövidebb ciklus
    • görcsös alhasi fájdalom a menses alatt
    • menstruáción kívüli/ rendszertelen vérzések
    • vérszegénység (a nagyobb vérvesztés miatt)
  • fájdalom
    • a hasban vagy a hát alsó szakaszán jelentkező tompa, ritkábban éles fájdalom
    • szexuális együttlétkor jelentkező fájdalom
  • a környező szövetekre gyakorolt nyomás
    • gyakori vagy nehéz vizelés
    • székrekedés, nehéz bélmozgás
    • görcsös hasi fájdalom
  • vetélés, meddőség

Kezelés

Napjainkban a mióma göbök végleges megoldása többnyire a műtéti megoldás. Bizonyos esetekben más megoldások (gyógyszeres, fókuszált ultrahang, célzott érelzárás, stb.) is megkísérelhetőek. Az optimális kezelési módot legfőképpen a mióma nagysága, elhelyezkedése, a későbbi gyermekvállalási szándék és az életkor határozza meg.

Mindenesetre kiemelendő, hogy mióma észlelése esetében mindig van jó megoldás, gyakori előfordulásuk ellenére nem mindig igényelnek kezelést, de amennyiben igen, akkor is az elsődleges szempont a méh megtartása, a legoptimálisabb és ésszerűbb megoldás kiválasztása.

Ha miómára gyanakszik, forduljon hozzánk bizalommal!

rendelo

Kapcsolódó írásaink

.

Kapcsolódó cikkek

X