Az “Apás” szülésről
Klinikánk mottójának megfelelően szüléseink csaknem száz százalékában valóban család születik az újszülött világrajövetelekor, hiszen az Édesapa is jelen van a szüléskor, történjék az természetes úton vagy császármetszés során.
Mire elérkezik a szülés napja, az édesanya és az édesapa valószínűleg már közös döntéssel megegyeztek abban, hogy az apa részt vegyen-e a szülésen vagy sem.
Napjainkban egyre népszerűbb az apás szülés, de ne feledjük, hogy sem az apa-gyermek kapcsolata, sem a párkapcsolat sem szenved hátrányt attól, ha az édesapa nincs jelen a születéskor. Nem attól válik valaki jó apává és megértő társsá, ha fizikailag jelen van a szülőszobán.
Mégis, az édesapa jelenléte a szülésnél sok kismamának biztonságot, megnyugvást, támaszt jelent.
Fontos tudni, hogy csak az a segítség tudja őt átjuttatni a nehézségeken, ami az ő igényeihez igazodik, ami hagyja, hogy a kismama a saját belső világával foglalkozhasson, ami engedi, hogy a történéseket teljes mélységükben meg- és átélje. Az újszülött világrahozatala teljes egészében, testileg-lelkileg az édesanya feladata, ebben az édesapa úgy tudja a legjobban támogatni, ha nyugodt légkört teremt a szülőszobán, illetve megfelelően alkalmazkodik az édesanya kívánságaihoz. Ha egy apa érzelmileg tudja támogatnia párját, akkor egészen biztosan nagyon sokat tesz azért, hogy a folyamat jól haladjon.
Az apás szülésre való felkészülés legjobb módja,
ha az Édesapák a várandósgondozás során elkísérik párjukat az aktuális vizsgálatokra, megismerve így azt a folyamatot, melynek vége a szülőszobán játszódik majd le.
Az ultrahangvizsgálatok alkalmával láthatják a magzatot, hallhatják szívdobbanásait, követhetik méhen belüli fejlődését. A szülést majdan kísérő orvossal, bábával a gondozás során kialakuló, kölcsönös bizalmon alapuló kapcsolat is elősegíti a közös szülőszobai „munka” sikerét.
A szülőszobán a leendő édesanyának fájdalmai vannak,
lepattanhat róla a civilizációs máz, ösztönösen cselekvővé, magába fordulóvá változik, változhat, kinél milyen reakciókat hoz elő a vajúdás. A férfi alapvető szerepe az életben, hogy szeretteinek segítsen, a bajt hárítsa el fejük fölül, óvja és védelmezze őket. Ebben a szülőszobai helyzetben azonban ez a férfiattitűd nem alkalmazható. Helyette a nyugalom, a biztonságos háttér nyújtása, a kellő pillanatban kimondott szavak, a megfelelő érintések azok, amikkel az apa a legtöbbet teheti párjáért, önmagáért.
A szóbeli megerősítéseknek nagy jelentőségük van: ha a kismama a kritika helyett folyamatosan szívből jövő bíztatást, buzdítást, együttérzést és dicséretet kap, joggal érezheti, hogy társa mellette áll, bízik benne, és elismeri erőfeszítéseit.
Kellő önbizalommal, hittel mindig jobban mennek a dolgok, az édesanya a születést nehéz, fájdalmas, de csodálatos élményként fogja megélni. A testi érintés, a simogatás, a csók nemcsak lelki, de fizikai támaszt is ad, hiszen elősegíti az oxytocin kiáramlását, ami a szülés folyamatához elengedhetetlen. Tudni kell az oxytocinról, hogy nemcsak a méhösszehúzódásokért felel, hanem az endorfinok felszabadulásának elősegítésével részt vesz a szülési fájdalmak sajátos öncsillapításában is.
Fontos, hogy az édesapa maradjon önmaga a vajúdás alatt,
ne akarjon megfelelni semmilyen szerepnek, ami nem sajátja. Ahogyan a vajúdók, úgy az apák is átkerülnek más dimenziókba a szülés alatt, engedjék, hogy ez így is történjék. Azt is számításba kell venniük, hogy a szülés hosszú folyamat, s nem a filmekből ismert néhány perces heroizmus, melynek végén jólfésült, tiszta újszülött kerül a kisimult arcú, bájosan mosolygó édesanya kezébe. Ha felkészülnek erre, akkor teljes mélységében átélhetik a születés csodáját, s a megszületett, kissé „tojásfejű”, mázas-maszatos, lilásrózsaszín újszülöttben a világ aktuálisan legszebb kisbabáját látják. A köldökzsinór elvágásával megkezdődik az új család közös élete.
Másnap pedig tejfakasztó…
