Dr. Vida Gábor

Dr. Vida Gábor

1987-ben végeztem a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, ezután a Csepeli Kórházban dolgoztam 1993-ig, időközben szakvizsgáztam szülészet-nőgyógyászatból. 1993-tól a Kútvölgyi úti kórházban dolgoztam egészen a Maternity nyitásáig, így kezdetektől a magánklinika tagja vagyok. Részt vettem laparoszkópos képzésen és ultrahangos licencvizsgával rendelkezem.

Számomra a legkedvesebb terület mindenekelőtt a szülészet, a születés csodája az, ami a kezdetektől megfogott. Szívügyemnek tekintem a természetes szülést, ennek kísérése, támogatása, megélése a hivatásom legszebb része.

Nehéz egyetlen meghatározó emléket kiemelni, hiszen minden, amit szülész-nőgyógyászként megélünk, az velünk marad. Van azonban egy nagyon kedves és számomra igazán fontos történet, mely a szakmámhoz kapcsolódik. Annak idején az egyik korábbi közösségi felületen kaptam egy üzenetet egy ismeretlen 15 éves lánytól. Tegezve szólított meg, közvetlen hangvételű és nem túl hosszú levél volt. Azt írta, aztért keresett fel, mert ugyan nem ismerjük egymást, de valahol mégis: 15 éve az édesanyja a velem való beszélgetés hatására döntött úgy, hogy megtartja őt. Ilyen levelet a világon nem kapott más rajtam kívül, ebben bizonyos vagyok, a mai napig nagyon jó szívvel emlékszem vissza rá. Persze minden szülés, születés csoda, mindegyik nyomot hagy bennem, bennünk, ahogyan mi is nyomot hagyunk magunk után. Ezek történetek, visszaigazolások jelzik, hogy azt csinálom, amire hivatott vagyok.

Szabadidőmet legszívesebben a családommal töltöm, másfél éves golden retrieverünk is sok elfoglaltságot biztosít nekünk. Imádok utazni, élményeket gyűjteni. Ha tehetem, szívesen vagyok a szabadban, túrázom a hegyekben, emellett szeretek síelni, színházba, moziba, koncertre járni. Ha otthon vagyok, egy könyv mindig előkerül.

Dr. Vida Gábor Maternity szülész-nőgyógyász
Nap
Rendelési idő
Kedd 10:00 – 17:00
Csütörtök 11:00 – 15:00

Cikkei, írásai

A természetes szülés

Amint a címből is kitűnik, a szülés-születés természetes folyamat. Alapvetése, hogy az anya képes arra, hogy világra hozza újszülöttjét, a…

X