Prof. Dr. Kádár Krisztina

Prof. Dr. Kádár Krisztina

Orvosi tanulmányaimat követve először gyermekgyógyászati szakvizsgát szereztem, ezt követően érdeklődésem a gyermekkardiológia felé irányult, ebből tettem le következő szakvizsgámat. Az első munkahelyem a Madarász utcai gyermekkórházban volt, ezután az Országos Kardiológiai Intézetbe kerültem tudományos munkatársként. 1977 és ’78 között egyéves tanulmányútra mentem Angliába, és – az Európában ezekben az években meginduló – gyermek-és csecsemő szívultrahang diagnosztikát ott sajátítottam el, magyarországi meghonosítása így a nevemhez köthető. Az 1980-as évek elején kezdték el a magzati szív ultrahangos vizsgálatát, ekkor újra Angliába mentem, hogy az ezzel foglalkozó legelismertebb, ezt a technikát bevezető szakembertől, Allen Lindsay-től sajátíthassam el az eljárást, melyet aztán itthon is sikeresen meghonosítottunk közbenjárásommal.

1984-85-ben Papp Zoltán professzor urat kerestem meg a magzati szívdiagnosztika jelentőségével, melynek kapcsán hatalmas támogatást kaptam tőle: az első magzati szívritmuszavarral foglalkozó cikket vele írtuk meg, így amikor a professzor úr megalapította a Maternity-t, gondolkodás nélkül vele tartottam.

A gyermek és a magzati szív ultrahangdiagnosztikája nem csak személyes okokból áll közel hozzám, hanem azért is, mert biztonságos, ártalmatlan módszerek, nem járnak fájdalommal. A Maternity Magánklinikán a csecsemők és gyermekek kardiológiai vizsgálatával és magzati kardiológiával foglalkozom és mindig arra törekszem, hogy az édesanyáknak ne kelljen sokat várakozniuk egy-egy vizsgálatra. Édesanyaként én is tudom, hogy az anyai aggodalom nem játék, így arra törekszem, hogy mindenki számára a lehető leggyorsabban szolgálhassak megnyugtatással, megoldással.

Szabadidőmet legszívesebben a családommal töltöm. A férjem, Hartyánszky István felnőttszívsebész, ő végezte Magyarországon az első gyermekszívátültetést, a fiam, ifj. Hartyánszky István pedig a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika vezetője. Van négy gyönyörű unokám, a velük töltött idő a legkedvesebb elfoglaltság számomra, emellett nagyon szívesen kertészkedem és úszom, ha időm engedi.

Prof. Dr. Kádár Krisztina Maternity gyermekkardiológus
Nap
Rendelési idő
Kedd 9:00 – 18:00

Cikkei, írásai

X