A praeeclampsia, a terhességi toxémia a nagy szülészeti kórképek közül az egyik legsúlyosabb, a terhességek 5–8%-át érintve egyik fő oka a várandósság alatti anyai megbetegedéseknek. Főleg a hiányos egészségügyi ellátású országokban, kevésbé gyakran a fejlett világban évente mintegy 76 000 nő és 500 000 gyermek halálát okozza. Hazánkban a várandósgondozás rendszerének köszönhetően csak ritkán fordul elő a betegség. A terhességi toxémiát humán betegségnek tartjuk, állatokban még nem figyelték meg. Kialakulása a terhesség második felére jellemző, amikor is a korábban normális vérnyomású várandósnál újonnan lép fel magas vérnyomás és fehérjevizelés. Úgynevezett rárakódásos praeeclampsiát diagnosztizálunk, ha a magas vérnyomás és/vagy fehérjevizelés a terhesség kezdete előtt már fennállt, viszont hirtelen súlyosbodik, esetleg csökkenő vérlemezkeszám vagy emelkedett májenzimértékek figyelhetők meg. Terhességi magas vérnyomás és krónikus magas vérnyomás esetén a vérnyomás emelkedése nem társul fehérjevizeléssel.
Súlyos fokú a praeeclampsia, ha a vérnyomás emelkedése meghaladja a 160 Hgmm szisztolés vagy 110 Hgmm diasztolés értéket, vagy ha a fehérjevizelés mértéke meghaladja az 5 grammot naponta. Súlyos praeeclampsiát diagnosztizálunk akkor is, ha egyéb klinikai tünetek is jelentkeznek, mint például bordaív alatti fájdalom, nehézlégzés, fejfájás, látászavar, csökkent vérlemezkeszám vagy emelkedett májenzimértékek. Ekkor többszervi elégtelenség léphet fel, elsősorban a máj, a vese, illetve az idegrendszer érintettségével. A praeeclampsia egyik legsúlyosabb szövődménye az eclampsia, az egyik pillanatról a másikra eszméletvesztéssel fellépő görcsroham, ami az anya és a magzat életét közvetlenül súlyosan veszélyezteti. A praeeclampsia kifejezés tehát azt jelenti, hogy amennyiben nem tudjuk gyógyítani, átmehet eclampsiába, tehát a súlyos, görcsös állapotba.
Az úgynevezett HELLP-szindrómát korábban a praeeclampsia legsúyosabb formájának tekintették, később viszont felmerült, hogy olyan különálló betegségről lehet szó, ami gyakran társul praeeclampsiával, azonban a HELLP-szindrómás betegek egy részében nem lép fel magas vérnyomás vagy fehérjevizelés. A HELLP-szindróma diagnosztikus kritériuma a vörösvértestek szétesése, az emelkedett májenzimértékek és a csökkent vérlemezkeszám. A HELLP-szindrómás betegek több mint felében jelentkezik vizenyő, sokaknál pedig hányinger, hányás, fejfájás és látászavar léphet fel.
A klinikai tünetek megjelenése vagy a szülés időpontja alapján korai (34. hét előtt megjelenő) vagy késői (34. hét után megjelenő) praeeclampsia diagnózisát állíthatjuk fel. A korai praeeclampsia az esetek 10%- ában jelentkezik, és gyakran szövődik a méhlepény súlyos fokú károsodásával, ebből kifolyólag pedig a magzat életét is veszélyeztető növekedési visszamaradottsággal. Az esetek közel 90%-ában késői praeeclampsia lép fel, mely általában enyhébb anyai klinikai tünetekkel társul, mégis kimenetele nagyon súlyos lehet. Kevésbé érinti a méhlepény és a magzat fejlődését, mivel kialakulásában elsősorban anyai faktoroknak (pl. cukorbetegség, vese-, anyagcsere-, illetve autoimmun-betegségek, krónikus magas vérnyomás) van szerepe.
A praeeclampsia egy tünetegyüttes, melynek számos kiváltó oka és betegségútvonala lehet. Mivel ezekről sokáig csak részleteket tárt fel a tudomány, ezért sem hatékony szűrőtesztek, sem pedig terápiás lehetőségek nem állnak rendelkezésünkre a megelőzéséhez vagy korai kezeléséhez. Az egyetlen és hatékony kezelés sokáig csak a magzat mielőbbi világrahozatala volt. Az utóbbi évtizedben azonban hatalmasat lépett előre ezen a területen az orvostudomány. Rájöttek, hogy egy, a terhesség első harmadában végzett szűrőteszt, ami magában foglalja az anyai vérben bizonyos anyagok (biomarkerek) és a méhlepény keringésének Doppler-ultrahangvizsgálatát, igen hatékonyan szűri ki azokat a várandósokat, akiknél a súlyos, korai praeeclampsia kialakulása fokozott kockázatú. A késői praeeclampsia előjelzésére ez a teszt viszont nem annyira alkalmas. Nagy betegszámú klinikai vizsgálatokkal azt is bebizonyították, hogy az ezzel a szűrőmódszerrel azonosított, nagy kockázatú terhesek döntő hányadában a korai praeeclampsia kialakulása hatékonyan megelőzhető a terhesség 16. hete előtt elkezdett aszpirinterápiával. Ez a kezelés azonban a késői praeeclampsiát kevésbé képes megelőzni.
A terhességi toxémia kialakulása ugyanis többféle kórfolyamatra vezethető vissza, a fent említett klinikai osztályozás nem tükrözi pontosan a háttérben megbúvó kóros molekuláris folyamatokat. Az utóbbi években azonban jelentős előrelépés történt ezek megértésében is, amit az „omikai” tudományok és a rendszerbiológia megjelenése és alkalmazása tett lehetővé. A Maternity Klinika orvos kutatóinak részvételével egy nagy nemzetközi kutatóhálózat felfedezte, hogy a praeeclampsia alapvetően négy különböző betegségútvonalon alakulhat ki, amelyek egymással is összefonódhatnak. Ezen négy útvonal (méhlepényfejlődés, véralvadás, immunrendszer, sejt-sejten kívüli mátrix kapcsolatok) kóros folyamatainak aktiválódását jelző fehérjéket (biomarkereket) azonosítottunk, amelyek klinikai alkalmasságát jelenleg hazai és nemzetközi kollaborációkban, nagy beteganyagon vizsgáljuk. A legjobb biomarkerekre építve egy újfajta szűrőteszt fejlesztése is megkezdődött. Ezen szűrőteszthez a terhesség 11. és 14. hete között esedékes rutin szűrővizsgálat alkalmával egy plusz kémcső vért kell majd levenni, amiből a biomarkerek mennyiségét meghatározzuk. Az eredmények szoftveres értékelésével megállapítható, hogy fennáll-e a terhességi toxémia fokozott kockázata, és amennyiben igen, akkor a négy kiváltó kóros útvonal közül melyik miatt, és milyen terápiát kell majd alkalmazni a megelőzés érdekében.
Prof. Dr. Than Nándor Gábor
kutatóprofesszor
