
Az én Maternity-történetem
Géczi Petra
Otthonos munkahelyi környezetben, de nem munkaidőben: itt született a gyermekem
Már több mint öt éve dolgozom a Maternity Magánklinikán. Pályafutásomat recepciósként kezdtem, majd a járó-, később pedig a fekvőbetegosztály recepcióvezetője lettem. Az elmúlt évben folyamatszervezéssel, fejlesztéssel és kontrollinggal foglalkoztam, ezáltal alaposan beleláttam a klinika működésébe, szakmai és emberi oldalról egyaránt. A szülésnek hála most már ügyfélként is megtapasztalhattam, milyen szolgáltatást nyújtunk.
Kis családunk története 2024 januárjában kezdődött, amikor megismertem a férjemet. Mellesleg az első üzenetváltásunk pillanatában épp dolgoztam a klinikán.
Várandósgondozásomat és magát a szülést is dr. Rigó Barbara kísérte végig, aki elhivatott, kedves és figyelmes szakember. Közvetlensége sokat segített abban, hogy mindvégig nyugalomban és biztonságban érezzem magam. Munkámból adódóan pontosan ismertem a protokollokat, ami megnyugtatóan hatott rám, így magabiztosan és felkészülten vártam a vizsgálatokat, amelyek során szerencsére minden eredményem rendben volt. Férjemmel szükségesnek éreztük a PrenaTest® elvégzését, ami által egy újabb visszajelzést kaptunk arról, hogy a kis csodánk rendben van. Szerencsés alkatnak érezhettem magam mindvégig: sem a vérnyomásommal, sem a vércukorszintemmel nem akadt probléma. Megható volt az a sok szeretet, amit kaptunk a várandósság és a szülés alatt egyaránt, bármelyik részlegre mentünk, mindig kedves szavak, ölelés és szaktudás várt minket.
Várandósságom alatt lehetőségem volt a 3. trimeszterig dolgozni. A vezetőség folyamatosan támogatott, folyamatos mozgásban lehettem izgalmas projektek által, de mellette jutott idő kismamatornára is, a munkahelyen és az otthonunkban egyaránt.
A kisbabánk 3 nappal a kiírt időpont után érkezett meg. Szülésznőm, Kátai Tímea végig mellettem volt, támogatott és segített, hogy a lehető legjobb döntéseket hozzuk meg a szülés folyamán. Természetes szülést terveztünk, így megtapasztalhattam a vajúdás teljes folyamatát. Számos támogató eszközt kipróbáltunk: kádban vajúdás, homeopátiás szerek, zene, aromaterápiás illatok és fények, valamint szülést segítő kártyaüzenetek. Igazgató asszonyunk szakértelme biztosította a vajúdás alatti fájdalomcsillapítást. Végül azonban császármetszés vált szükségessé, amely ugyancsak különleges élményt jelentett számomra, hiszen korábban soha nem estem át műtéti beavatkozáson. A műtőben pedig kollégáim mosolygós szemekkel, folyamatosan biztosítottak arról, hogy jó kezekben vagyok.
Fannika felsírt. Elmondhatatlan érzés, ahogy egyre közelebb kerültem hozzá: először egy hang, aztán egy érintés, egy pillantás az arcára. Majd a kezemben tarthattam kislányunkat, s mindkettőnket férjem ölelő karja vett körül.
A vajúdás és a szülés alatt párom végig velem lehetett, és az aranyóra egy részét vele töltötte a kisbabánk, hogy segítse a korai kötődés kialakulását. Ennek meglétét minden pillanatban érzem, amikor dédelgetjük kisbabánkat.
A klinikán töltött napok alatt rengeteg támogatást kaptunk a kollégáimtól. Férjem többször is megjegyezte, hogy az ellátás színvonala miatt olyan érzésünk volt, mintha nem is kórházban és nem is Magyarországon lennénk. A kimagasló szakmai és emberi támogatásnak köszönhetően teljes biztonságban éreztük magunkat, és az itt töltött idő segített abban, hogy kialakuljanak a baba gondozásához szükséges rutinjaink. A laktációs tanácsadók, a csecsemős kollégák tapasztalata nagymértékben segítette a gyermekemmel való összehangolódást. A gyógytorna pedig nemcsak a regenerálódásban segít, hanem egy kis énidőt is biztosít számomra a családi életünkben.
Ez a szülés nemcsak az anyaság kezdetét jelentette számomra, hanem egy új szemléletmód kialakulását is. Most már nemcsak munkavállalóként, hanem édesanyaként is látom, milyen meghatározó élmény lehet a Maternity Szülészeti és Nőgyógyászati Magánklinika szolgáltatása egy család életében.