Scroll Top

Várandósok utazása a Covid-pandémia idején

VÁRANDÓSOK UTAZÁSA A COVID-PANDÉMIA IDEJÉN

Dr. Rigó Barbara

Szülész-nőgyógyász szakorvos

Az elmúlt évtizedek lehetővé tették, hogy a gyakori utazások az életünk részévé váljanak. Egyre nagyobb kíváncsisággal indultunk távolibb, egzotikusabb vidékek meghódítására is. A határok nyitottsága, az elérhető árú repülőjegyek, az internet biztosította a lehetőségeket ezen álmok megvalósításához.

Az élet természetes és vágyott fordulópontja a várandósság, ebben a periódusban mérlegelnünk kell, hogy hova, mikor és mennyi időre utazhatunk és fedezhetünk fel határainkon kívüli világokat. Önmagában a várandósság is nagymértékben szűkíti a felfedezhető vidékek sorát, hisz vagy túl sok utazással, akár nagy megterheléssel, vagy a területen lévő kórokozók miatti védőoltások felvételének szükségességével sok ország nem válhat reális és elérhető célponttá. Sok helyen az infrastruktúra, így a kórházi ellátás sem az általunk megszokott minőségben érhető el.

2020-ban megjelent egy olyan világjárvány, ami fenekestül felforgatta és átírta az addig sem egyszerű szabályokat. Ezen megváltozott világban várandósan is jogos igényként merül fel az utazás, így ebben szeretnénk egy-két kapaszkodót, eligazodási pontot adni. Érdemes a jövőbe pillantani, még akkor is, ha a kép nem kristálytiszta.

A továbbiakban a CDC (Centers of Disease Control and Prevention, az Amerikai Egyesült Állomok Egészségügyi Minisztériumának Epidemiológiai Intézete) 2021. évi véleményét ismertetjük a terhesség alatti utazással kapcsolatban.

Sokak szerint a belföldi turizmus éve lesz a 2021-es év!

A várandósok akkor utazzanak, ha a teljes körű védőoltás után legalább két hét eltelt, és nem ismert olyan anyai alapbetegség vagy terhesség alatt alkalmazott gyógyszeres kezelés, ami a terhes immunrendszerének teljesítőképességét csökkentené. Az utazás emeli a vírus, beleértve a folyamatosan megjelenő mutánsok megszerzésének és terjesztésének kockázatát.

Érdemes olyan utazási célpontokat keresni, ahova az utazási idő rövidebb, minél kevesebb átszállás szükséges, így csökkentve a trombózis kockázatának lehetőségét, illetve a fertőződés kialakulásának valószínűségét is.

Nagyon fontos, hogy az úti célon biztosított legyen a megfelelő távolságtartás. Ajánlottak a kisebb, kevés szobával működő szállodák vagy a bungalórendszerű szálláshelyek felkeresése. Az étkezések helye lehetőleg nyitott éttermekben legyen, és az ételek kiválasztása a svédasztal helyett a QR-kódos digitális étlapokról történjen. Magas hőfokon tisztítható ágyhuzatok és textíliák legyenek biztosítva. Minden helyszínen legyen elérhető a higiéniás kézfertőtlenítés.

Feltétlenül fontos olyan megfelelő biztosítás beszerzése, amely a sürgős kórházi ellátást is teljes egészében finanszírozza, hisz tudnunk kell, hogy a terhességben kialakult Covid-fertőzés jelentősen emeli a koraszülés kockázatát és a terhesség elvesztésének valószínűségét. Arról is egyértelmű adatok állnak rendelkezésre a CDC-nek köszönhetően, hogy a terhesek lényegesen veszélyeztetettebbek a súlyos lefolyású Covid-fertőzés kialakulására, mint nem várandós nőtársaik. A súlyos fertőzés azt jelenti, hogy a terhesek nagyobb eséllyel szorulnak kórházi ellátásra, intenzív osztályos elhelyezésre, gépi lélegeztetésre, és összességében többen halnak meg a Covid-fertőzés miatt, mint a nem terhes társaik. A Covid-fertőzéssel szembeni fogékonyságot tovább növeli a várandóssággal szövődött belgyógyászati alapbetegség (közülük az elhízás és az ismert cukorbetegség a legveszélyesebb, de jelentős a krónikus szívbetegség és vesebetegség szerepe is), valamint a 25 évesnél idősebb anyai életkor.

Mindezt szem előtt tartva megfelelő oltás nélkül ne utazzunk!

Az oltás történhet a várandósság 12. hetét követően két dózisban adható Pfizer és Moderna, valamint az egy dózisban alkalmazható Johnson and Johnson’s Janssen vakcinával. A második védőoltás, illetve a Janssen vakcina esetén az egyetlen védőoltás után 14 nappal az oltott személy védettnek tekinthető. Kivételt képeznek ez alól azok a várandósok, akiknek az immunrendszere egy alapbetegség miatt legyengült, vagy a várandósság alatt alkalmazott gyógyszeres kezelés miatt átmenetileg gyengébb állapotban vannak. Ebben az esetben még a komplett védőoltás után két héttel is minden óvintézkedést be kell tartani.

covid

Számos európai országban továbbra is érvényben maradt a maszkhasználat a közterületeken, így Spanyolországban, Olaszországban, Görögországban, Franciaországban, Törökországban is, mely a várandósoknak folyamatos nehezítettséget jelent a kirándulásaik során. A növekvő várandósság felnyomott rekeszizmokat és ezáltal beszűkült légzőfunkciót jelent, amelyet egy folyamatos maszkhasználat tovább nehezít. Viszont a be nem tartott szabályok esetén pénzbírsággal kell számolni. Számos hely, így például a múzeumok korlátozott nyitvatartással működnek. Törökországban pedig például a közösségi közlekedés üzemel 50%-os kapacitással. Sok helyen éjszakai kijárási korlátozással is kell számolni. Mindezeket figyelembe véve tudnunk kell, hogy a tervezett nyaralás nem feltétlenül tudja biztosítani a megszokott komfortot.

Noha az utazással kapcsolatos jóslatok végén rendszerint kérdőjel van, és nem pont, és több a bizonytalanság, mint a konkrét tény, egyvalami biztosnak tűnik: úgy utazni, mint azelőtt, belátható ideig még nem fogunk, sem várandósan, sem azt megelőző időszakban.

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó cikkek

X