Scroll Top

Dr. Antony-Móré Piroska

Dr. Antony-Móré Piroska Maternity aneszteziológus

Dr. Antony-Móré Piroska

1978-ban végeztem az egyetemen. Először a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinikáján dolgoztam aneszteziológusként, majd 20 évig vezettem a II sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika aneszteziológiai szolgálatát. Az egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikájáról mentem nyugdíjba 2017-ben. Egy éve dolgozom a Maternity Magánklinikán. Szerencsésnek mondhatom magam, mert a hivatásom – a gyógyítás és az oktatás – egyben a fő hobbim volt.

Nehéz csak egy esetet vagy pillanatot kiemelni, amelyet orvosként éltem meg, hiszen számos meghatározó élmény ért a munkám során. A szülészeten sok nehéz szituáció adódott és mindegyikből sikeresen jöttünk ki. Egy ultrahangvizsgálat alatt például megállt egy páciensünk babájának szíve, ezt nyolc percen belüli kiemelés, majd félórás újraélesztés követte, aztán mindannyiunk nagy örömére egy teljesen egészséges gyermek – ez biztosan örök emlék marad számomra.

Három gyerekem és két unokám van, a szabadidőmet tehát legszívesebben rájuk fordítom, de nagyon szívesen olvasok, kertészkedem és kirándulok is.

X