Skip to main content

Az ünnepek körüli időszakban a tudatos táplálékmegvonás – mint a test és a lélek megtisztulásának eszköze – szinte minden vallásban megjelenik.

A keresztény vallásban a hamvazószerda és húsvétvasárnap közötti időszakot nagyböjtnek nevezzük. Ezen időszakban a felnőtt hívőktől a káros szenvedélyek elhagyása mellett az állati zsiradékok és a hús elhagyását kérik, ugyanakkor vasárnaponként nem kell böjtöt tartani, továbbá hal fogyasztható a böjti napokon is. Napi 3 alkalomra kell korlátozni az étkezést, és csak egyszer szabad jóllakni. Korábban a tejtermékek, a tojás, illetve minden állati eredetű élelmiszer tiltott volt, és csak naponta egyszer, napnyugta után lehetett enni. Ma már egészen megengedővé váltak a vallási előírások e téren, mindenki eldöntheti, mennyire szigorúan szeretné betartani – például elegendő lehet akár bizonyos napokra korlátozni a megszorításokat.

A böjtölésnek rengeteg változata ismert. A vallási célból végzettek általában mentesek a túlzásoktól, és meghatározott időszakban végzendők. Az egészségügyi megfontolásból tartott böjtök gyakran rendkívül intenzívek, akár a szilárd táplálék teljes megvonását is jelenthetik. Ilyen például a léböjtkúra, melynek során csak vizet, gyógyteákat, gyümölcs- és zöldségleveket, esetleg turmixokat lehet fogyasztani. Ezt a típusú böjtöt csak szakember felügyelete mellett, nem túl gyakran, és maximum néhány napon át ajánlott tartani. Lehetőség szerint erre az időszakra függesszük fel a munkát, és fókuszáljunk a pihenésre, hiszen a rendkívül alacsony kalória- és szegényes tápanyagbevitel mellett nagyon megterhelő lehet a munkavégzés. Továbbá mindig tartsunk felvezető és levezető napokat is, amikor fokozatosan átvezetjük a szervezetet könnyebben emészthető ételek segítségével, ezzel elkerülhetjük az intenzív fejfájást, szédülést, rosszulléteket. Fontos tisztázni, hogy ez a módszer nem javasolt hosszú távon tartható súlyvesztésre, hiszen az így leadott kilók többsége csak víz, ami néhány napon belül visszatöltődik szervezetünkbe. Illetve a tartósan alacsony kalóriabevitel miatt a szervezet ún. „túlélő üzemmódba” kapcsol, amely következtében minden bevitt tápanyagot elraktároz, ezzel pedig az éhezés ellenére akár tovább is nőhet a zsírraktár, valamint a túlzott éhség falási rohamokhoz vezethet.

Szintén nagyon népszerű az időszakos böjtölés (intermittent fasting), ami gyakorlatilag egy szigorú étkezési ritmust jelent. Több elosztás is létezik, de a legnépszerűbb talán az 5:2 és a 16:8 módszer. Előbbinél heti 5 napon át normál energiabevitellel, 2 napig pedig 500-600 kalóriával kell átvészelni a napot. A 16:8-as elosztásnál pedig egy napon belül 16 óra koplalás után 8 óra áll rendelkezésre az evéshez. Sokan arról számolnak be, sokkal energikusabbak, és fogynak ezektől a módszerektől. Az az igazság, hogy szinte kivétel nélkül minden esetben kiderül, hogy a módszer bevezetésével egyidejűleg sokkal tudatosabban választanak ételeket is, jellemzően a korábbiakhoz mérten több zöldséget fogyasztanak, a feldolgozott élelmiszereket pedig mellőzik. Hosszú távon viszont a legtöbben nem tudják tartani ezeket a szigorú elosztásokat, hiszen az életükkel gyakran nehezen tudják összeegyeztetni a mellékhatásokat, amit az éhezés okoz, így belefáradva visszatérnek a régi szokásaikhoz, ezzel egyidejűleg pedig a kevésbé szerencsés ételválasztáshoz is. Tehát elmondhatjuk, hogy ezekben az esetekben nem az időszakos éheztetés vezet a jobb közérzethez, hanem a kiegyensúlyozottabb, egészségesebb ételválasztás és az egész napos csipegetés elhagyása. Gyermekeknek és az idős korosztálynak, várandósság és szoptatás alatt, legyengült immunrendszer, illetve súlyosabb krónikus betegségek esetén, továbbá tápanyaghiányos állapotokban nem javasoltak a böjt jellegű étrendi megszorítások.

Szervezetünknek saját méregtelenítő rendszere van: a tüdőnk, a vesénk, a májunk, a nyirokrendszerünk, az emésztőrendszerünk és a bőrünk is véd minket a felesleges toxinok felhalmozódásától. Támogassuk működésüket jó minőségű, magas vitamin-, ásványianyag-, rost- és antioxidáns-tartalmú étrenddel, gyógynövényekkel és fűszerekkel, bőséges folyadékfogyasztással, a feldolgozott élelmiszerek, az alkohol, a dohányzás, valamint a túlzott mennyiségű kémiai anyagot tartalmazó kozmetikumok, tisztítószerek, illatanyagok mellőzésével. Az életmódunknak megfelelő étkezési ritmus kialakításával, és kellő mennyiségű, illetve minőségű tápanyagbevitellel elkerülhetjük az étkezések utáni fáradtságérzetet. Súlyvesztéshez minden esetben kalóriadeficitre lesz szükségünk. Ezt mérsékelt energiamegszorítással, kiegyensúlyozott, változatos étkezéssel, lehetőség szerint testmozgással kiegészítve tudjuk a legegészségesebb, hosszú távon tartható módon elérni.

Jellemző, hogy a téli hónapokban zsírosabban étkezünk, bőségesebb a húsfogyasztás is, és általában nehezebb ételek kerülnek az asztalra. A húsvét előtti böjti időszak többnyire együtt jár a kellemesebb, napsütésben gazdagabb idő beköszöntével is, és nem mellesleg ilyenkor egyre több zsenge zöldség jelenik meg a kínálatban. Kiváló lehetőség ez arra, hogy egy kicsit megreformáljuk az étkezésünket, új szokásokat vezessünk be, és elhagyjuk az eddigi berögződéseket. Csináljuk úgy, ahogy nekünk jólesik, ahogy töltekezni tudunk belőle. Ha nem szeretnénk teljesen elhagyni a húst, próbáljunk meg csak heti néhány napot húsmentessé alakítani. Fogyasszunk az eddigieknél több zöldséget, gyümölcsöt, ha eddig mellőztük, próbáljunk ki olyan recepteket, amelyekkel a halfogyasztást be tudjuk integrálni a mindennapjainkba. Ha eddig nem sikerült, rendezzük alvási szokásainkat, próbáljunk meg időben ágyba kerülni és korábban felkelni. Tegyünk egy kis rendszerességet az étkezésünkbe, ha szükséges, folyamatos nassolás helyett iktassunk be tudatosan kis étkezéseket a főétkezések közé. Vezessünk be újdonságokat, próbáljunk ki akár egy új mozgásformát, ismerkedjünk meg a meditációval, hagyjunk fel káros szenvedélyekkel, csökkentsük a képernyőidőt!

A böjtölés nem önsanyargatásról szól, hanem egyfajta önmegtartóztatás: az egészségünkre káros szokásaink elhagyását, új, egészséges szokások kialakítását, továbbá a szervezetünk „tehermentesítését” hivatott támogatni.

EDVI-KOMJÁTI IVETT

Dietetikus

Hétfő: 14:00 - 17:00

EDVI-KOMJÁTI IVETT

Dietetikus

Hétfő: 14:00 - 17:00